Boulevard & Brezsnyev

ENTRÉe Nagyon megrázó volt, mert tudtam, hogy csak az élete áll mögötte, szobrász volt és a barátom. József Attila síremlékavató, abban a temetőben, úgy ahogy az lenni szokott fekete öltönyök, kiskoszünök, diszkréten ahogy az előkelőségek akik szentembereket méltatnak Enyhe szürkenapfény, nedves burkolat, sok sok ember , kihangosítás, poódium, a felszólaló jeles emberek nők és férfiak, velőtrázó alázattal méltatták e nagy művészt aki zsenialitásán keresztül, (még) halála után is pumpálja ereinkbe a szabadság és a költészet magasztos vágyálmait. A kb 1000 nm –es sírhely egy hosszúkás távolodó keret , a kereten belül is csak a puszta fű-föld mint a kereten kívül is, letisztult jelzésérték a „fej”helyén egy embernagyságú rozsdás hírdetőtábla a költő soraival elolvashatatlan messzeségben hívóan, hogy közelíts. Sírhely bár inkább emlékmű. Művész emlékezett a művészre. Szép szerencse. A fekete autók nagyon lassan duruzsoltak el, a fátyolos tekintetű jeles emberekkel a hátsó ülésen és szerintem nem tudták, hogy a költő géniusz síravatóján a művészet fontosságáról prédikálva elfelejtettek említést tenni arról a két szobrászról akiknek a munkájuk előtt merengő édesszomorarccal álltak. Az egyik szobrászt én ismerem, a barátom ma is. A gesztus nem kerül semmibe .A tény viszont tény. Ez volt az életem során a fordulópont. nem érted mi